Magyarország-Olaszország 3-1. Szenzációs! Feltámad a magyar foci. Újra kijut a válogatott a vébére, es újra Európában hódítanak a magyar klubcsapatok. EGY FRÁSZT.
Mindenki, aki tart, vagy inkább tartott a magyar focihoz az ilyen sikereknél abban reménykedik, hogy na most, most aztán eljött az igazság pillanata és megmutathatjuk, hogy azért mégiscsak feltámad a magyar foci, és akkor aztán újra domináljuk a világfutballt.
Ugyebár így volt ez 2002-ben, amikor a Zalaegerszeg legyőzte a Manchestert. Emlékszem micsoda címmel jelentek meg a beszámolók a mérkőzésről: Dávid legyőzte Góliátot!, Feltámadt a magyar foci!, Újra Európa fölé! Aztán amikor az angliai visszavágón az United elmosta a ZTE-t csend lett.
Ugyancsak nagyban reménykedett mindenki z ’54-es VB-döntő évfordulójára rendezett német-magyar meccs után, amikor a Lothar Mattheus vezette magyar 11 derék harcos megbosszulta az 50 évvel azelőtti döntőben elszenvedett 3-2-t. Na persze utána is fellelkesültek a látnokok és buzgón bíztak. Még talán én is, Mattheus kijelentette marad. Maradt is amíg az ilyen kistelekifélék nem kerültek hatalomra a MLSz-ben.
Aztán most a Várhidi és fiatalítás elve, első pont. Hát nem az én tisztem eldönteni, hogy ez most mennyire jött be vagy sem. Tény hogy elég szépen játszottak Geráék, na de egy olyan sztárcsapat ellen, amelyiknek amúgysem jelentett semmit a mérkőzés, max annyit, de azt nagyon komolyan, hogy mindegyik játékos nagyon vigyázott arra, nehogy már megsérüljön pont most a szezon elején egy ilyen csizmacsapat ellen.
Igaz nem ők a magyar foci szégyenei, hanem valakik mások. Mindenki mást szid, én sem a válogatottat akarom szidni. Valahol máshol, valahol másvalakiknél vész el a magyar tehetség, mert ugyebár az ifik rendre kijutnak a korosztályos tornákra. Ha majd kiderül hol van a bibi, na onnan lesz a siker. Ria, ria, Hungária!
