Gesztenyeünnepély 2007
Szeptember 28-29-30
Nagybánya
AlphavilleSzeptember 28-29-30
Nagybánya
Tudom, hogy megigértem, hogy Alphaville-koncertbeszámolót írok. Az a helyzet, hogy nem épp olyan állapotban voltam, hogy bármire is emlékeznék. Fenn voltunk a színpaddal szemben, a bcr elött. Onnan igazán jól lehetett hallani és látni is, bár a koncert végére már az az érzésem volt, hogy nem látok a szinpadig, mitöbb a tömegig sem, hjaj. Néhány emléktöredék azért megmaradt, amikor a telitorokból ordibáltuk, hogy "Á VANABI FOREEEEEVÖR JANG, FOREEEEEVÖR JANG!". A big in japan teljesen kimaradt az emlékezetemből, pedig aztmondják haverok, hogy játszották azt is.
Azért furcsa, hogy nemigazán maradt meg bennem semmi, ami megfogott volna az Alphavilleről. Tehát van egy olyan érzésem, hogy nem a legjobb koncertjüket hozták. Nem úgy az utánnuk zenélő
Spitalu de Urgenta
Na hát ezek kemények voltak. Beállva is élveztem a zenéjüket. Nagyon rég buliztam ilyen jót román együttes koncertjén. Egyedül eljártam a Hora-t, aztán a haverok kihúztak a bokrok közül, bár ők is olyan állapotban voltak, hogy majdnem rámestek.
Még egy kicsit a R.i.P.-ről
A koncert alatt megbeszéltük Damsával, a Rest In Peace dobosával, hogy miért nem szólt olyan jól a múltheti koncertjük. Keveset tudtak csak próbálni, mert Gabi, az együttes gitárosa csak aznap érkezett haza magyarból. Így egy alig 3 órányi próbával kellet beérjék és összedobják az új számokat és együtt begyakorolják a régebbieket. A R.i.P. életebén nagy dobbantás lesz az, hogy Pityu és Damsa felköltöznek Kolozsvárra. Valószinüleg új gitáros is kerül, mert így, nagyon nehéz, hogy Gabi magyarban él és csak koncertek előtt utazik ide.
Megmaradtak
Amire még emlékszem, hogy Bálinttal mentünk az imbiss-hez kajálni és amíg én elmentem hányni és összerókáztam az imbiss budiját, tükrét és kagylóját, jött Bálint, hogy két melegszendvicset fizetett és négyet hozott el. Kimentünk leültünk egy lépcsore (?) aztán ettünk. Na innen elvágták a filmet. Amire nemtudok rájönni, hogy miért van összeharapva a kezem, főleg a mutatóujjam. Ma reggel az alapos ébredés után megnéztem a táskámat, ami tegnap velem volt. Így legalább utánna tudtam nézni, hogy miket iszogattam az este. Ma megyek megint :D:D. Phoenix koncert lesz.